Miért nem tanul meg a gyereked olvasni?

 

A mai világban azt gondolhatnánk az olvasás a legegyszerűbb, legkézenfekvőbb tudás ma mindenki számára. Hiszen gyerekkortól fogva biztosított az iskolai oktatás.
Minden gyerek 6-7 éves korától iskolaköteles és a szülők, akkor kapnak büntetést, ha a gyermekük nem jár iskolába.
Sokan mégsem tudnak olvasni, jól olvasni és nem szeretnek olvasni.
Mi lehet ennek az oka?
Milyen a jó olvasás?

A jó olvasás nem csak a hangsor hibátlan kiejtése, párosulnia kell a megértéssel.

Az olvasás, az a tevékenység, amikor egy írott szöveget szemmel követve vagy a hangsorokat hangosan kimondva magunkévá tesszük a szavak jelentését és ezáltal a közölt gondolatot.
Ezután értjük, tudjuk mit közöltek velünk.
A megértés, a tudás abban nyilvánul meg, hogy képesek vagyunk megfelelő akciókat, cselekvéseket végrehajtani, az adott szöveg, mondat elolvasása után.
Aki nem érti a szöveget, nehézségei lesznek azzal kapcsolatosan, hogy mit tegyen, hogyan csináljon meg valamit.
(Gondoljunk csak vissza, miért nem sikerült egy feladatlapot jól kitölteni, miért nem sikerült a kérdéseket jól megválaszolni? Nem volt teljes megértésünk arról, amit elolvastunk. Elolvasom, hogyan kell kerékpárt javítani és még sem tudom megjavítani, valamit biztosan nem teljesen értek az elolvasott szövegben.)

Létezik ma egy olvasási probléma, amit így hívnak funkcionális analfabetizmus.
Mit jelent ez?

 

Az UNESCO szerint a funkcionálisan analfabéta az a személy, aki nem tud hatékonyan cselekedni olyan feladatok megoldásában, amelyekben az írás, olvasás, számolás folyamatos használata szükséges. Ennél a meghatározásnál a fő hangsúly a folyamatosságon van.

Ezt nem részletezném, nagyon sok tanulmány született erről, sokat lehet róla olvasni.
A lényeg az, hogy a jó olvasás magába foglalja a hangsor hibátlan kiejtését és a megértést.

 

Hogyan lehet ezt elérni?
Az olvasás tanulás folyamata több apró lépésből áll, melyeket nagyon pontosan egy más után kell elvégezni és egy-egy lépést alaposan be kell gyakorolni.
Ha kimaradnak a lépések vagy nem elegendő a gyakorlás, egyre nehezebb lesz egy – egy szó elolvasása és egyre kevésbé jelent majd élményt az olvasás.

A továbbiakban megfelelő lépéseket a könyvben részletesen leírom, a gyakorlást a videón bemutatom.
Segítsék a gyermeküket, hogy jól megtanuljon írni-olvasni!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Lépj kapcsolatba velem!

Telefonszámom: +36 (70) 3310-937
E-mail címem: info@olvasastanitas.hu
;