A kép történelmi időben készült.

A képen látható gyerekek 1956-57es iskolai tanévben voltak első osztályosok. Napjainkban 65 évesek. Ki tudná hitelesebben elmondani a kép történetét, mint ő maguk? Ezért őket kérdeztem meg, milyen volt 1956-ban iskolába járni? Milyen volt az iskola, hogyan tanultak olvasni, írni? Milyen volt a tanító néni?

A tanító néni az édesanyám, aki akkor kezdte pályafutását. Ez volt az első tanítási éve és az első osztálya. Az osztálylétszám 45 fő volt. Milyen szókinccsel és milyen háttérrel érkeztek az iskolába, elmondják ők maguk. Elgondolkodtam rajta vajon hátrányos helyzetűek voltak-e, mert nem volt televízió, rádió? Talán mindannyian, de legtöbben nagycsaládból származtak 4,5,6 testvérük volt. A kenyeret még nagyobb részt otthon sütötték, és a tehenet maguk fejték.

Hogyan zajlott az oktatás? Hogyan tanultak meg írni-olvasni? Milyen lett az életük?

A tanítás menete hasonló volt a mostanihoz. Reggel ugyanúgy 8 órakor kezdődött a tanítás.

Nem olyan nagy táskával érkeztek az iskolába. Mindössze két könyvük volt és néhány füzet, kettő legfeljebb három.

Nem volt tolltartó, mert nem volt mit beletenni. A ceruzából is csak néhány darab volt, esetleg tinta.

Mivel nem volt sem munkafüzet, sem olvasásból két, három darab könyv, így a tanító nénire volt bízva, hogyan tanítja meg az ott ülő 40-50( ennyi volt akkor az osztálylétszám) gyereket olvasni.

Maradt a tábla és a közös olvasás a tábláról. Miért volt ez jó?

Csak egy dologra kellett összpontosítani, csak a táblát kellett nézni és amit a tanító néni mutat. Mivel kórusban mondták legtöbbször, akkor is hallotta, a gyerek ha nem akarta. Mivel nem volt más, sokszor elmondták, átismételték a táblára írtakat, így ha akarták, ha nem, a sok ismétléstől megtanulták. Addig mondogatták, míg mindenki megtanulta. Utána lehetett a táblára mást írni és azt is megtanulni.

Igaz, hogy aki ügyesebb volt az gyorsan megtanulta és unalmas lehetett számára, mivel nem volt más könyv, nem tudott mást csinálni.

Lehetett váltogatni az olvasást és írást, mert nem lehetett 45 percig csak olvasni. Így tíz, tizenöt percig olvastak, aztán írtak, aztán olvastak. A következő órán számoltak.

Volt tízórai szünet, amikor mindenki elővette kis szütyőjéből a kenyeret és kockacukrot, és elmajszolta. Egy kannába vittek vizet, és mindenki ihatott a poharából. Majd folytatták a tanulást és délben hazamentek. Akinek nem ment jól a tanulás még egy kicsit tovább maradt gyakorolni. Otthon is gyakorolhattak a könyvből, a kijelölt oldalt többször is elolvasták, majd leírták.

Lehet hogy nem volt túl változatos, de megtanultak írni, olvasni és nem volt diszlexiás tanuló.

Jók a foglalkoztató füzetek, de talán néha egy kicsit sok a gyerek számára. Jó lenne több teret hagyni az önálló elképzeléseknek,a gondolkodásnak, több egyéni tevékenységnek.